MAGOR

Több baktérium van bennünk, mint ahány sejt

Az emberi test körülbelül 30 ezer milliárd sejtet tartalmaz, de a bennünk és rajtunk élő baktériumok, vírusok és gombák száma ennek mintegy tízszerese. Ez az összefoglaló néven mikrobiomnak nevezett élőközösség szoros kapcsolatban áll sejtjeinkkel, és fontos a szervezetünk megfelelő működésében. A legismertebb példa erre a bélflóra: a bélben élő baktériumok nemcsak a megfelelő emésztésért felelősek, de újabb kutatások szerint meghatározó szerepük lehet például az immunrendszer és az idegrendszer működésében is. 

A világűrben a súlytalanság, a kozmikus sugárzás és a speciális táplálkozás módosíthatja, de akár károsíthatja is a mikrobiomot, ami negatív hatással lehet az űrhajósok egészségére. Ezt vizsgálja a Szegedi Tudományegyetem GeMiNi kutatócsoportja a HUNOR Program MAGOR kutatási projektjében. A kutatók főleg a baktériumközösség összetételében és génműködésében bekövetkező változásokra kíváncsiak az űrhajósok szájüregéből, húgyhólyagjából és a bélrendszerből származó mintákban. 

Bélflórák égen és földön

A MAGOR elnevezésű HUNOR kísérletben biológiai mintákat vesznek űrhajósoktól a repülés előtt, alatt és után. A mintákban található baktériumok és vírusok, esetlegesen megjelenő gombák genetikai állományának (genomjának) vizsgálata földi laboratóriumokban történik majd. Bár voltak már hasonló kísérletek az űrrepülés történetében, ennyire alaposan és átfogóan még senki nem vizsgálta ezt az egyre fontosabbá váló témát. Földi referenciacsoporton is elvégzik ugyanazt a vizsgálatsorozatot, így a mintákat össze tudják majd hasonlítani. A távlati cél olyan egészségügyi megoldások fejlesztése, amelyek alkalmazásával a jövő űrhajósainak kevésbé kell például emésztési problémákkal szdniük a hosszú távú küldetések során. 

Vállalkozó: Szegedi Tudományegyetem