HUNOR - Magyar Űrhajós Program
A magyar űrtevékenység 75 éves múltra tekint vissza. Hazánk stratégiai érdeke, hogy megőrizze és fejlessze a világűrben folytatott tevékenységekhez szükséges kompetenciáit.
Ezért Magyarország több mint negyven év után ismét embert küld a világűrbe, hogy a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén magyar egyetemek, vállalatok és kutatóműhelyek kísérleteit végezze el.
A HUNOR-program
Egy történelmi vállalkozás, amely Magyarországot és a magyar űrszektort a nemzetközi űripar élvonalába helyezi. Hozzájárul a tudományos karrierlehetőségek megteremtéséhez, a magyar tudósközösség élénkítéséhez és a fiatalok érdeklődésének felkeltéséhez.
A 2021-ben elfogadott űrstratégia elemeként jött létre a magyar nemzeti kutatóűrhajós-program, azaz a Hungarian to Orbit: a magyar kormány 2021. július 30-án tette közzé azt a kormányhatározatot, amely a magyar kutatóűrhajós misszióját előkészítő szerződés, illetve a misszió megvalósíthatóságához kapcsolódó hazai iparfejlesztő intézkedések és forrásigények elfogadását is magába foglalja.
Kiválasztási folyamat
2022. január végéig több mint 240-en nyújtották be jelentkezésüket az űrhajósjelölti pozícióra. Egy kétéves kiválasztási folyamat után a magyar szakértők Kapu Tibort választották ki a feladatra, tartalékosának pedig Cserényi Gyulát jelölték ki.
Kiképzés
A magyar szakemberek által koordinált kétéves kiválasztási- és felkészítési folyamatot, illetve a NASA és az Axiom Space 8-10 hónapos küldetés-specifikus kiképzését követően a magyar kutatóűrhajós a Nemzetközi Űrállomáson teljesít szolgálatot az Ax-4 misszió legénységének tagjaként, tartalékosa pedig a földi irányítóközpontból támogatja a missziót, az aktivitásokat.
Küldetés
Az űrhajós magyar egyetemek, kutatócsoportok és cégek tudományos kísérleteit végzi el a világűrben. Ezek a világűr Földön nem tapasztalható körülményeit használják ki a tudományos ismereteink fejlesztése és fontos technológiai áttörések elérése céljából.
Befektetés a jövőbe
A HUNOR-program célja, hogy hozzájáruljon egy robusztus hazai űrszektor kialakításához, hogy Magyarország nemzetközi szinten versenyképesebb legyen a high-tech iparban, jelentős gazdasági előnyt kovácsolva magának.
Az Ax-4 misszió
Az Axiom Space űripari vállalat által szervezett küldetés során a magyar kutatóűrhajós egy amerikai, egy lengyel és egy indiai társával utazik a világűrbe, hogy ott kutatásokat végezzenek el. Ez a nemzetközi együttműködés tudományos szempontból erősíti Magyarország nívóját, ugyanakkor új utakat nyit az űripari partnerségek és az innováció előtt.



A második magyar nemzeti kutatóűrhajós
A kiválasztás során a szakértők több mint ötven mérhető szempont szerint értékelték a jelölteket. Az eredmények alapján a HUNOR-program Irányító Testülete Kapu Tibort tartotta a legalkalmasabbnak a feladatra, míg tartalékosnak Cserényi Gyulát választották.
Az Axiom Space 4-es missziója, melyben a magyar űrhajós is helyet kap, várhatóan 2025 tavaszán valósulhat meg. Az űrállomásra induló emberes űrrepülések időpontját gyakran befolyásolják az időjárási viszonyok, a legénységi beosztások és más körülmények is, így az időpont még módosulhat.
Tudományos és iparfejlesztési célunk, hogy magyar cégek és kutatóhelyek a program révén valóra váltsák azokat az elképzeléseiket, amelyek vagy a világszerte fellendülő űrkutatás következő kihívásaira keresnek válaszokat, vagy az űrtechnológia már elért vívmányait akarják hasznosítani a földi életünk, gazdaságunk javára. Hazai és nemzetközi szakértők eszerint alakították ki közösen a HUNOR kísérleti portfólióját, ami több mint 30-féle feladattal jár a Nemzetközi Űrállomáson a magyar űrhajós számára.
A tudományos vizsgálatok, űripari fejlesztések és ismeretterjesztő tevékenységek a NASA engedélyével kerülhetnek a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére. A szigorú engedélyeztetési folyamatban a Program szakemberei és a magyar partnerintézmények kutatói együtt dolgoznak az Axiom, a NASA és az Európai Űrügynökség illetékeseivel. A véglegesedő HUNOR kísérleti portfóliót közzétesszük honlapunkon.
A HUNOR-program célja, hogy élénkítse a hazai űrszektort, és kiemelkedő karrierlehetőségeket teremtsen Magyarországon belül. Ez a növekedés támogatni fogja egy robusztus űrszektor kialakítását, amely nemzetközi szinten is versenyképesebbé teszi hazánkat a high-tech iparban.
Magyarország megerősíti a nemzetközi térben elfoglalt pozícióját azzal, hogy az Egyesült Államok, Lengyelország és India mellett részt vesz az Ax-4 misszióban. Ez az együttműködés nemcsak tudományos szempontból erősíti Magyarország nívóját, hanem új utakat is nyit az űripari partnerségek és az innováció előtt.
A kutatóűrhajósok 2024 augusztusában kezdték meg a küldetés-specifikus kiképzésüket az Axiom Space vállalatnál, Houstonban. Itt ismerhették meg az Ax-4 küldetés személyzetének további tagjait, egy lengyel és egy indiai kollégájukat és tartalékosát, és a parancsnokukat, Peggy Whitson űrhajóst. Velük azóta is folyamatosan együtt dolgoznak, és készülnek a küldetésre.